Az akkumulátor segélyszolgálat célja, hogy segítsünk a lehető leggyorsabban, legkényelmesebben megoldani az akkukkal kapcsolatos problémákat.
Szolgáltatásunk lényege a gépjármű elindítása, ez történhet akku csere segítségével vagy a gépjármű elektronikus beindításával (bikázással).
Általában kevesebb, mint egy órán belül kiérkezünk az ügyfelünk által választott akkumulátorral és elkezdjük a szerelést.
Szolgáltatásunk reggel 8 órától éjfélig üzemel, ezen az időszakon kívül elektronikusan vagy üzenetrögzítőn adhat le akku rendelést legkorábban másnap 8 órától.
Az év minden napján, hétvégén és ünnepnapokon is állunk ügyfeleink rendelkezésére.
Szolgáltatásunk főként Budapesten és környékén érhető el, amennyiben máshol igényelné szolgáltatásunkat, kérjük, keresse telefonos ügyfélszolgálatunkat.
Indítási garanciánk lényege, hogy indítási szolgáltatásunkat Budapest területén egy éven belül ingyenesen veheti igénybe, amennyiben az akkumlátor garanciálisan meghibásodik.
Sokszor az akkumulátor meghibásodásához a gépjármű helytelen töltése vezet, ezért az új akkumulátor védelmében minden szerelés alkalmával ellenőrizzük a gépjármű töltését.
Akku segély szolgáltatásunk része a gépjárműből kiszerelt akkumulátor szakszerű elszállítása és újra- hasznosításának kezdeményezése.
Minden akkucserét egy speciális eszközzel, áram alatt végzünk, így nem állhat le a gépjármű fedélzeti komputere és nem veszik el a rádió beállítása sem.
Nagyon sok esetben, különösen a luxusautók, terepjárók, sportautók és amerikai autók esetében speciális szerszámok szükségesek a szereléshez, mi ezekkel a szerszámokkal érkezünk a helyszínre.
Az akku garanciális ügyintézése minden esetben a 1132. Budapest, Váci út 8. szám alatti üzletünkben történik.
Az akkumulátorok nem garanciális meghibásodásának egyik fő oka, hogy az akkut huzamosabb ideig, általában 2 hétig vagy tovább nem használják. Ennek megelőzésére ajánljuk téli tárolás szolgáltatásunkat, nem csak télen. Mi az akkut őrizzük, karbantartjuk, töltjük és jobb állapotban kapja vissza mint új korában.
2 évnél nem régebbi akkumulátorát hirtelen lemerülés esetén még érdemes lehet feltölteni az akkumulátor állapotának megőrzése érdekében. A töltés díja a kiszállási költségen túl 1 000 Ft.
Rendkívüli üzletnyitást ügyfélszolgálatunkon [06-30-626-6000] rendelhet, ennek díja 3 000 Ft. Ilyen esetben nyitvatartási időn túl is vásárolhat üzleteink egyikében.
Copyright © 2006-2012.
Tip-Coop Kft.
[ESZ: C/003 481].
Minden jog fenntartva.
AKKUMULÁTOROK
| Top Akku |
|
 |
Leírás Perion utódjaként ismert, jó minőségű, hazai gyártmányú akkumulátor. Preferált ólcsó márkánk. |
Eredet Magyarország |
Gondozás Gondozásköteles akkumulátor, a nyári melegek után le kell csavarni az akkumulátor kupakjait, és ellenőrizni kell a savszintet. Igény esetén ioncserélt vízzel kell utántölteni a cellákat. |
Garanciaidő 1 év |
Technológia Savas ólomakkumulátor. |
| Minden akkumulátor feltöltött, üzemkész, új állapotban kerül értékesítésre |
|
| Bären Polar Plus |
|
 |
Leírás A Bären cég Polar Plus akkumulátora egyike a Világon kapható legjobb akkumulátoroknak, a legmodernebb calcium-calcium technológiával készülő, tökéletesen zárt rendszerű akkumulátor. Teljesítménye és indítóárama méretét jóval meghaladja. Például egy standard 44 Aó-ás méretű akkumulátor 55 Aó-ás teljesítményű. Ez az oka annak, hogy várható élettartama ennek az akkumulátornak a legmagasabb az összes általunk forgalmazott márka közül. |
Eredet Európai Unió |
Gondozás Teljesen gondozásmentes, zártrendszerű akkumulátor. |
Garanciaidő 2 év |
Technológia Calcium-Calcium technológiás, zselés lezárású. |
| Minden akkumulátor feltöltött, üzemkész, új állapotban kerül értékesítésre |
|
| Alphaline |
|
 |
Leírás Kitűnő minőségű főleg speciális méretű és kivitelű akkumulátorok gyártására szakosodott akkumulátorgyár terméke az Alphaline. |
Eredet Európai Unió |
Gondozás Teljesen gondozásmentes, zártrendszerű akkumulátor. |
Garanciaidő 1 év |
Technológia Calcium technológiás, zárt rendszerű. |
| Minden akkumulátor feltöltött, üzemkész, új állapotban kerül értékesítésre |
|
| Bosch S5 |
|
 |
Leírás Bosch Silver nevéből adódóan ezüst technológiájú zselés (zseléréteg a sav tetején), zárt rendszerű akkumulátor, mely a technológiából adódóan hosszú élettartamú, gyorsan feltöltődő, alacsony vízfelhasználású, így teljesen gondozásmentes akkumulátor. |
Eredet Németország |
Gondozás Teljesen gondozásmentes, zártrendszerű, zselés akkumulátor |
Garanciaidő 2 év |
Technológia Zselés-savas ólomakkumulátor |
| Minden akkumulátor feltöltött, üzemkész, új állapotban kerül értékesítésre |
|
| Banner Unibull |
|
 |
Leírás Banner UNIBULL univerzális akkumulátorok 4 saruval rendelkeznek, így amennyiben méretük engedi, minden autó beszerelhetőek. (egyszerre jobb és bal pozitívosak illetve Ford sarusak egyben) Indítókészségük 30 %-al van megnövelve egy átlagos akkumulátorhoz képest, így könnyen megbirkóznak a hideg telek megpróbáltatásaival. |
Eredet Ausztria / Linz |
Gondozás Teljesen gondozásmentes, zártrendszerű, zselés akkumulátor |
Garanciaidő 2 év |
Technológia Zselés-savas ólomakkumulátor |
| Minden akkumulátor feltöltött, üzemkész, új állapotban kerül értékesítésre |
|
| Top Motor Akku |
|
 |
Leírás Kiemelkedő minőségű motor akkumulátor szinte minden motorkerékpárhoz. |
Eredet Európai Unió |
Gondozás Gondozásköteles akkumulátor, a nyári melegek után le kell csavarni az akkumulátor kupakjait, és ellenőrizni kell a savszintet. Igény esetén ioncserélt vízzel kell utántölteni a cellákat. |
Garanciaidő 1 év |
Technológia Savas ólomakkumulátor. |
| Minden akkumulátor feltöltött, üzemkész, új állapotban kerül értékesítésre |
|